2010. június 29., kedd

Kiéhezett blogolvasóim kedvére!

Keves kiéhezett blogolvasóim! :D
15 percem van, hogy írjak Nektek! Először is Gratulálok Dorka!!! Büszke vagyok Rád ;)
Szóval a múlt hét: Átlagosan telt. Hétfőtől péntekig suli a kölköknek, nekem takarítás, főzés, vasalás. Itt jegyzem meg, hogy a vasalással töltött óráim száma egyre emelkedik, a hőmérséklettel együtt. Most 25 fok van árnyékban, de ma már esett is, pedig több mint egy hete nem esett...
Szóval Monday=pizza day. Tegnap is az volt :)
Amikor a gyerkőcök suliban vannak, néha jut időm bemenni a "belvárosba" is. Ilyenkor shoppingolok a kedvenc turkálómban :D Múlt héten is voltam, és már annyira törzsvásárlónak számítok, hogy kaptam is a boltos néniktől egy kulcstartót, akik még a Happy birthday-t is elénekelték mellé, mire mondtam,hogy az majd csak decemberben lesz, de azt mondták, majd akkor is énekelnek nekem...bár ne tennék... :D Na jó, aranyosak egyébként, azon kívül,hogy lengyelnek néztek, mint szinte mindenki :(
Múlt héten először fordult elő, hogy egyik nap, egy gyerekem sem volt délután... kár, hogy azt a kis időt sem tudtam kihasználni blogolásra, mert udvartakarítás volt soron :S
Egyébként egy hete beteg vagyok. Nem kell megijedni, csak egy kis takony köhögéssel kísérve. De kaptam rá apától orrcseppet (aki még nem tudja, itt jegyzem meg,hogy apa egyébként háziorvos :D).
Tegnap kaptam Szilvitől Coldrexet, és van Neo Citránom, szóval majd' csak túl élem valahogy, és kilábalok belőle.
Pénteken vacsi után indultam Eszterhez, és vele meg Szilvivel elmentünk vásárolni némi alkoholt, majd Eszterhez hazatérve nekiláttunk a vásárolt üvegek kiürítésének....szerintem amit aznap este nem énekeltünk el magyar nótát, az nem is létezik :D Szóval a buli jól sikerült.
Szombaton kikísértük Szilvit a buszhoz, aki ment a barátjához, majd nekiálltunk főzni. Fincsi pörit csináltunk, csak az általam nem is szeretett kovászos uborka hiányzott hozzá, de nagyon...
:(
Este Eszternek túlórázni kellett, mert a host szülei buliba mentek. Én is csatlakoztam hozzá, és majd' meg zabáltam a "lányát". 2,5 éves kis hercegnő... :)
Miután Eszter lefektette őket, én kimentem Zsani elé, aki szintén társult hozzánk. Fél 12-kor jöttek haza a host szülők, mi éjfélre értünk haza, és kb. rögtön ágyba zuhantunk. Másnap (vasárnap) Hágában voltunk ingyenes Parkpop fesztiválon, ahol még megismerkedtünk egy csomó másik au-pairrel, és a Barnabással(Zsani rotterdami haverja). A fesztivál olyan mint a Sziget, csak kicsibe...bár ez relatív, mert annyi ember volt,hogy mozdulni alig tudtunk...de nagyon jóóóó volt :D Aznap 9-re értünk haza Wassenaarba, Eszter nálam aludt, és a tegnapi napot itt töltötte velem végig. Délelőtt találkoztunk Szilvivel is, lementünk a beachre (kb 30 fok volt), és Vircsike sikeresen leégett... :( Szóval aludni csak a hasamon vagyok képes jelenleg, de ez nem zavart az elmúlt éjszaka, mert olyan nagyon fáradt voltam, hogy mindegy lett volna, ha szögeságyon kell aludnom, akkor is úgy aludtam volna, mint akit fejbevágtak.
Szóval ma kedd van, fél 9-től 13 óráig vasaltam, és még csak most következnek a fehérneműk... :((((( Mindjárt mehetek a gyerkőcökért, szóval lassan búcsúzom is...
És igyekszem mostmár gyakrabban írni, de ennek lehet az lesz a következménye, hogy csak pár mondatot fogok írni... már ha lesz rá időm a nap végén...
Ja igen, ma lehet velem alszik a két kis manó, mert tegnap kérleltek, hogy hagy aludjanak velem, de mondtam nekik, hogy maybe ma, és attól teszem függővé,hogy mennyire viselkednek ma jól, és milyen szépen pakolnak el a szobájukban... szóval ma ha minden jól megy, kis angyalkáim lesznek :)
Na most búcsúzom már tényleg! Pusszantáááás!

2010. június 21., hétfő

Mojito mentes hétvége

Túl vagyunk egy iszonyatosan jóóóó hétvégén!
Bár nem indult zökkenőmentesen...

Kitaláltuk a csajokkal, hogy mojitozunk. Apa rögtön fel is ajánlotta a mentát a kertből, vittem is belőle bőven... volt jégkockánk, volt limeunk, csak egy volt a bibi....NEM VOLT BACARDINK :(((((
Na nem baj- gondoltuk-, majd szombaton Hágában veszünk... és láss csodát....OTT SEM KAPTUNK. :((((
Szóval bánatunkban ráfanyarodtunk a szokásos sörre, és a vadászra (az otthoniak kedvéért VBK).
Így a menta megmaradt Eszter asztaldíszeként...
Ha már Hágában voltunk (ahova egyébként Szilvit kísértük el ruhaanyagért), csak benéztünk a sétáló-vásárló utcára is.... na ez volt a hiba... csak úgy potyogtak az eurók a kezünk közül.... :D
Na nem kell nagyon kétségbeesni, hogy eltékozlom a pénzem....jó magyarokhoz mérten feltérképeztük az összes kínai jellegű boltot :D Így a végösszeg nem is volt "olyan" sok....

Még a szombat reggeli ébredezésünk közben hívott a szerelmem... "Este van kedvetek eljönni velünk Amszterdamba?"
Hát hogy a fenébe ne lenne!!!!! :D:D:D

Amszterdam: sok ember, szakadó eső, piros lámpás negyed, narancssárga napszemüveg, szép épületek, coffee shop. Egyszóval mindent megnéztünk. Haza is értünk hajnali 2 órára... :D

Vasárnap csatlakozott a kis brigádunkhoz még Zsani is. Jó vendéglátó révén Esztinél főztem nekik brassóit... legalábbis annak indult...
Konzekvencia: Olaj nélkül, főzővajjal ne próbálj krumplit sütni!

Végülis finom lett, csak nem brassói, és nem sok... de megettük.
20 óra körül elkezdtünk szétszéledni...Szilvi az ő családjához, Zsani az övéhez, én az enyémhez, és Eszti pedig hazakísért engem, miután kollektíven kikísértük Zsanit a buszhoz.
Ja, a kollektívről jut eszembe... ami a hétvégét végig bearanyozta... a napi 4-5 kollektív fogmosásunk :D
Szóval 9-re értem haza...

Éééééééééééééééés......a gyerkek lerohantak az emeletről, és a nyakamba ugrottak...én meg sírva fakadtam.... IMÁDOM ŐKET!!! És ezek szerint ők is engem...

Egyébként ma is négy gyerekem van, és pizza a vacsora rendelés, szóval lassan indulok, mert nem csinálja meg helyettem senki....

Na csóóóók mindenkinek! Mamának is mondjátok meg Apuci!!!

2010. június 18., péntek

Péééntek van :D

Ma péntek van. Ez azt jelenti, hogy mindjárt itt a hétvége :D Ééééééés.....az egész hétvégés buli a csajokkal :D:D:D
Hosszú volt ez a hét...
Hétfőn 5 gyerekem volt, kedden 2 a barátjánál játszott, de mi nagyon jól elvoltunk így is Maguyval...Csak aztán, mire összeszedtük a többit (bár az utcában laknak a barátok, de ez egy nagyon hosszú utca....), szóval a vacsi így késett egy kicsit, de megint csak ízetlen kutyaszar volt, szóval én nem bántam :)
Szerda.... it was a horrible day... Reggel nem akartak felkelni... nagy nehezen sikerült őket mégis kipenderíteni az ágyból -ehhez az ágyon kellett ugrálnom.
Gyors reggeli (és már az állandó szókészletemhez tartozik a quickly), végül csak sikerült becsengetés előtt a suliba érnünk.
A kicsik 12:15-kor végeztek a suliban, de még meg kellett várnunk a nagy buszát, mert úszásuk volt...minden szerdán úszásuk van. Szóval ez a bizonyos busz meg is érkezett 12:40-kor, így maradt 10 percünk arra, hogy hazaérjünk, megebédeljünk, és Maguy átöltözzön teniszre.... Ez zsúfoltnak tűnik? Az is volt... Ám mindennek ellenére odaértünk teniszre 13:10-re. Bébitaxival.... na az még vicces volt, ahogyan hatalmas nyögések közepette szeltem Wassenaar utcáit, a hátam mögött egy 5 és egy 6 éves kis manóval, akik olyan kényelmesen elhelyezkedtek, hogy majdnem elaludtak, mire odaértünk...
Maguy órája elkezdődőtt, mi pedig a Vivvel és Paullal a játszótér örömeit élveztük. És azt hiszem...ez egy új játszótér...és pont aznap volt az avatása... Egy rakás gyerek, 3 bohóc, arcfestés, táncverseny, lufik tömkelege,ingyen fagyi, ingyen üditő és persze, hogy az enyémeknek eszük ágában sem volt hazajönni velem...Szóval én csendes magányomban üldögéltem a fűben, a bohóc egy párszor rámvigyorgott, egyszer öregedő úriember kaján vigyorral az arcán megkínált szendviccsel, amit én természetesen -apukámra hallgatva- nem fogadtam el :D Na meg azért sem mert tele voltak midenféle egzotikus gyümölccsel a szendvicsek, és nekem még mindig nem passzol össze a csokoládés kenyér a sonkával, mangóval és sajttal...
Fél 5-kor Viv észbe kapott, és megkérdezte, hogy szeretnék-e hazamenni....na erre mit mondtam volna? Nem-nem, maradhatunk még, ha gondoljátok....De nem ezt mondtam, csak annyit, hogy YES :D
A vacsi aznap is késett, az arcom leégett, bezzeg a hús nem, annak nyers maradt a közepe, de apa megölelgetett, hogy ne idegeskedjek, és nincs semmi baj, ilyen mindenkivel előfordul, aztán ennek örömére elszívtunk közösen egy cigit.
Csütörtök...ezt a napot nulla alvással a hátam mögött éltem túl... 3 red bull és 5 kávé segítségével.
Vacsira rizi-bizit rendelt a család, mert ezek el vannak tőle ájulva...de miért? Meg ahogy mondják: "hrizi-bizi". De a kölkök imádják.... És mellé sült csirke volt...végre valami emberi kaja! :D
Este apával lenyomtunk egy mojitot :D, majd nagy nehezen betuszkoltam a pulyákat az ágyba, és ma péntek van...vééééégre -ezt nem győzöm elégszer ismételni. A mosógép kattog, a felmosófej csak rám vár...és 12-re megyek a kicsikért, majd aztán vissza a nagyért háromnegyed 3-ra. De PÉÉÉÉNTEK VAN! JUPÍÍÍÍÍÍ!

2010. június 14., hétfő

Én, a gonosz...

Szinte hihetetlen, de kint ülök a kertben, és itt internetezek.
Azért ülök itt, mert én-a gonosz- kiküldtem a gyerkőcöket játszani...pedig mennyivel jobban élveznék a wii-t... De -én a gonosz- nem hagyom nekik, hogy azzal játszanak. Mióta itt vagyok, nem volt ilyen jó idő. Ma először van rajtam rövidnadrág.
Na de visszatérve a gyerekekre...ma délutánra van 5. A két nagynak egy-egy barátja eljött játszani... Ebéd közben meccset néztek. Hollandia- Dánia-2:0. Kb megsüketültem a végére...
De ez várható volt. Ma narancssárgába kellett öltöztetni a gyerekeket a suliba...még jó, hogy nálunk Magyarországon nem kell Weöres Sándor neve után vörösbe öltözni egy-egy nagyobb nemzeti "ünnepen".
Szóval most épp tűröm a gyűlölködő tekinteteket, amiért 21 celsius fokban kint kell játszani a kertben....
Egyébként biztos szar tízórait csináltam -bár az volt, amit kértek- mert a két nagy hazahozta...pedig ma hosszú napjuk volt, ami azt jelenti, hogy fél 9- háromnegyed 3-ig suliban voltak.
Még holnap is hosszú napjuk lesz, de az tuti, hogy ide a héten már nem engedek több gyereket jönni... a fejem már most majd' szét megy... Én tutira bevezetném a hollandoknak a "Hogyan beszéljük halkan?" tanfolyamot, és ezek lennének az elsők, akiket beíratnék... ja meg "Mi az a papírzsepi és mire jó?" tanfolyamot is tuti indítanék...
De majd ezt akkor, ha én leszek a királynő...hihi.
És ma voltam a városkp-ban, vettem egy göndör narancssárga parókát... ma akciós volt, nem hagyhattam ott :D

2010. június 13., vasárnap

"A" hétvége.

Drága családom!
Nagy megdöbbenésemre olvassátok a blogomat...jó érzés ezt tudni...És köszönöm a jókívánságokat!
Na túl vagyok a "nagy hétvégén"!
Péntek este: Kétségbeesetten hívtam fel egy ide valósi au-pair társamat (még sosem találkoztunk before), hogy találkozzunk MOST!!! Ő Eszter. Egy igazi örökmozgó, mindig mosolygós dajka. Meg ezen kívül még valami marketing blablabla, és ő az én fényképészem :D (Tervben van a portfólióm..., cserébe hajvágás... :) )
Értem jött, because még sosem voltam előtte nála. De nem rögtön hozzá mentünk, hanem a c1000-be, apuék kedvéért kb. Coop, a jó szomszéd ;)
Itt bevásároltunk az estére... 1 üveg -és nem viccelek, ez a neve- házibor, és egy pár üveg sör.
Ja és igen...egy XXL dobozos Pall Mall-csak mert Eszti sem dohányzik :D
Szóval összeismerkedtünk...két nyilas...nagy baj nem lehet...és legalább lesz kivel ünnepelni a szülinapom!
A folytatás: 7 üres üveg, 1 törött pohár, 1 hatalmas borfolt a fehér szőnyegen, 1 üres cigarettásdoboz, majd másnap felébredtem "itthon". És mi maradt még? Néhány fénykép...
Szombat "reggel": Szörnyű fejfájás, és és délelőtt 11 óra...Hatalmas zuhany (hideg, mert nem bírtam kivárni míg bemelegszik),1 advil és tádáááám....csak egy levél várt lent...

Kedves Virág!
Elmentünk a gyerekekkel a városba fűszereket venni -itt kérdem én, minek, ha úgysem használják...- később találkozunk! Olga

Erre jött az én levelem:

Kedves Olga!
Eszterrel a városközpontba mentünk vásárolni, este jövök! Virág

Hazaértem 6 körül, újabb levél:

Kedves Virág!
Nem vacsorázunk itthon, találkozunk később! Olga

És végül az enyém:

Kedves Olga!
Eszternél vagyok, filmet nézünk, holnap találkozunk! Virág

Szóval így kezdődött a "nagy pofavizitünk" :D

Szombat este: üres üvegek száma 4-re csökkent, XXL cigarrettásdoboz félig az est végére. Narancssárga haj (Hajrá Hollandia).
Viszont: A lot of pictures, with orange hair and hamburger, és paradicsomszószos tészta éjjel 11-kor :D
Hazaértem 2-kor, halálfélelemmel kísérve, miután egy nagyon sötét park mellett elhaladva, nagyon sötét hangok szólítgattak minket (mert Eszter elkísért félútig).
De amit látjátok, túléltem :D

Vasárnap: Fél 10-kor ébredés, fürdés, hajmosás, go to the downstairs, és a nagy vallomás: A kávé mellé dohányzom... "Persze, nem probléma... "
Így végre sikerült az első szál cigimet elszívnom anya és a gyerekek előtt... apával már sokszor cigiztem... :)

Megkaptam az első fizumat...hát nincs okom panaszra! :D
Kb. egy óra -és azt hittem kínos, de nem- beszélgetés következett anyával. Így utólag belegondolva: Tök jó volt :D
Aztán bekapcsoltam az msn-em, És kb. két perc múlva eldőlt a délutáni program...Eljött hozzám Kakaaaaas :D
Vele volt Manó is, velem meg Eszter...így együtt lementünk a tengerre, aztán át Hágába, ahol csatlakozott hozzánk Szilvi (szintén wassenaari magyar au-pair), Dönerzabálás, piros lámpás negyed, és már jöttünk is vissza- immár öten- Wassenaarba.
Könnyes, nevetős búcsú a Kakastól, egy gyors kör a városkp-ba cigi után kajtatva, majd haza, és most itt fekszem a kis ágyikómban...és majd le ragad a szemem...úgyhogy folyt. köv. holnap...maybe...or not. :D
Szóval Drága családom! Köszönöm, hogy vagytok Nekem és gondoltok rám! Puszi mamának is!

2010. június 11., péntek

itt

Megérkeztem Hollandiába potom 4 órás késéssel, és a Bulgarian Airlines gépével (itt jegyzem meg, Wizzair jegyem volt), de mindegy.
A lényeg, hogy itt vagyok...már 3 egész napja.
Hágában várt engem Edi (volt au-pair), és Apa( aki nem az én apukám természetesen).
1. este: Beléptem a házba, és rögtön találkoztam Anyával (aki szintén nem az enyém, és a jövőben is így fogom őket említeni), aki nagyon szívélyesen fogadott engem. Itt természetesen következtek a "Hogy telt a napod?" "Hogy utaztál?", és a hasonló kérdések.
Majd ezután: "Kérsz sört vagy bort?" Válasz: "Áááá...és nem iszok alkoholt..." :D
Így kezdtem egy pohár vízzel, amit a legnagyobb gyerkőc behozott nekem...
Ja, igen: a gyerekek. A nagy nagyon kedvesen kezet nyújtott, és körbepuszilt, akárcsak Edi, Apa, és Anya. A középső nyújtotta a kezét, de puszi már nem járt mellé (én azért nyomtam egyet a feje búbjára), a kicsi meg csak huncutul, és elpirulva odavetette nekem, hogy "Hi!", de aztán a tesói unszolására csak odajött ő is hozzám, és így volt alakalmam neki is adni egy puszit, de ezután el is szaladt... Hát nem édesek?!
Ezt követően leültünk enni...csak Edi és én, mert a többiek már túl voltak rajta... Sültcsirke volt (ami isteni volt, köszi Edi!), és tök ízetlen krumplipüré...csak mert oké, éljünk egészségesen, ne sózzuk túla kajákat, de hogy gyáltalán nem? Na ez már betett első este... :D De kell ilyen is...
Ja, és még volt kétféle saláta, az egyik fincsi volt, a másikat nem mertem megkóstolni :)
Ez után még 5 nagyon kínos perc Anyával (csak a nyelvi nehézségek miatt volt kemény, de már belejöttem, nyugi), és végre felmentünk Edivel.
Sokáig beszélgettünk, de mindketten nagyon fáradtak voltunk (én az utazás, ő a pocaklakó miatt), úgyhogy elaludtunk.
2. nap: 7-kor keltem, hogy csekkolhassam, hogy telik egy nap.
Reggel: kipakolás a mosogatógépből, reggeli kikészítése a pulyáknak
Gyenge próbálkozás a felébresztésükre... de csak sikerül mindig...
öltöztetés, fogmosás
reggeli, tízórai csomagolása, and after go to school...
Napközben vasaltam, aztán elmentünk értünk a suliba...
A délutáni program mindig változik...hol tenisz, hol hoki, hol sakk, hol úszás...a franc se tudja nyomon követni, de le van írva részletesen, ez a lényeg :D
Aznap teniszre tekertünk el...tegnap úszásra...ma nincs semmi thanks God!
Ja, igen, feladatom még vacsit csinálni, amit leginkább az ízetlen kutyaszarhoz tudnék hasonlítani, mert bár Anya nagyon örült, hogy tudok tipikus magyar éeteleket főzni, de szerintem falnak mennének a babgulyásomtól... (for exaple gulash- Ági kedvéért)
Amikor Anya hazajön, onnantól már nem az én dolgom intézni a kölköket, már csak a mosogatógépbe való bepakolás marad...aztán go to my room :D :D Ez a nap csúcspontja...
Szóval így telik egy napom...
A hétvégém mindig szabad...remélem ez így is marad... :)
Bár ez a hétvége még kemény lesz...ez lesz az első, és mivel Anyáék nincsenek itthon hétköznap, most következik a megismerkedésünk...
De ha ezt a hétvégét túlélem, minden kirély lesz...már 27-re is van programom Zsaninak köszönhetően :D
Szóval ennyit dióhéjban... Kellemes hétvégét mindenkinek!

2010. június 6., vasárnap

???

Hétfőből kedd lett, de ez már tuti...kezemben a jegy :)
Ezen kívül:

búcsúbuli last night...

Ja igen. Hogy milyen volt? :....?....-és ez volt a válaszom...
Szóval kedd indulás...
Addig iszonyatos fejfájás...

2010. június 2., szerda

MINDEN, AZ ELEJÉTŐL...

Na akkor kezdem az elején...csakhogy bárki, aki au-pair-kedni indul, tudja mire számítson:
Találtam egy hirdetést, az egyik apróhirdetési oldalon. Ráklikkeltem, az pedig a következő oldalra irányított engem: www.hoom-aupair.nl
Itt megintcsak tovább mentem, egészen addig, míg elküldtem a jelentkezésemet. Másnap reggel már telefonhívásra ébredtem... Igen, ő hívott, az "ügynököm"-Györgyi után szabadon.
Egy majdnem 20 perces telefonhívás után elkezdtem látni a jövőmet...
E-mail-ben elküldte nekem a fontos információkat, hogy miket kell elküldenem neki ahhoz, hogy véglegesítsük a jelentkezésemet... Még ekkor is szkeptikus voltam, de már kezdtem a paírokat gyűjtögetni...
Később egy barátnőm(Ági) közbenjárásával -aki szintén au-pairnek jelentkezett-, megbeszéltünk egy találkozót az itthoni "ügynökömmel".
Erre a találkozóra május 30.-án került sor.
Ahhoz képest, hogy mennyire féltem tőle, nagyon pozítív élményként éltem meg. Ehhez nyilván hozzájárult az itthoni "ügynököm" -és mostmár nevezzük nevén-, Zsófi közvetlensége, és segítőkészsége. A találkozó egyébként nem para, egy rövid bemutatkozó-jellegű video készült rólunk, és egy rövid "tréning", ami által körülbelül megismerhettük a Holland mindennapok sokszínűségét, szokásokat, illetve sok hasznos információval lettünk ellátva. Szóval NEM VOLT MIÉRT AGGÓDNI!!!

Ez után egyszercsak minden felgyorsult.
Hétfőn, amikor éppen Ági barátnőmet kísértem ki a buszhoz (mert nálam aludt), csörgött a telefonom. Ő hívott, a kinti "ügynököm", Csilla.
Hogy Zsófi elküldte a videómat, és úgy gondolja, megtalálta a hozzám illő családot... Róluk majd kicsit később...
A lényeg az, hogy a családnak sürgősen szüksége van au-pairre, mert a jelenlegi babát vár, és az ő helyére keresnek valakit, méghozzá olyan valakit, aki hasonlóan energikus, mint ő.
Csilla kérésére gyorsan elkezdtem az összes szükséges papírom küldését, neki -tehát Csillának.
Természetesen ez a fránya internet megviccelt, így nem voltam benne biztos,hogy mindent sikerült elküldenem, de aztán Csilla megnyugtatott, hogy megérkezett minden.
Kérte, hogy vegyem fel a kapcsolatot a család jelenlegi au-pairével. Ehhez én megkaptam az ő msn címét, illetve megkerestem őt, és írtam neki az egyik közösségi oldalon egy elég gagyi, de lényegretörő levelet.
Na légyeg, a lényeg, Ma, tehát szerda este először beszéltem Vele. Ő Edina. Első benyomás? Fasza csaj. És csak ennyi, így röviden, és tömören. Aki ismer, tudja, hogy nálam ez mit jelent, aki meg nem, olvassa tovább a blogomat, és majd megismer ;)
Szóval beszéltem Edinával. Jobban mondva ő beszélt... Végre valaki, akiből ugyanúgy dől a szó, mint belőlem :D
Először feltett egy csomó kérdést...ez amolyan teszt-féleség volt, amin azt hiszem átmentem, hiszen ez után következett az izgalmasabb rész...elárulta a "kulisszatitkokat", azaz "all about the family". I think... :D
Anyuka rábízott mindent velem kapcsolatban, szóval a beszélgetésünk után, ő lement, hogy beszéljen anyukával, és úgy jött vissza, hogy "Akkor mikor is tudsz jönni?"
HÁROMSZOROS HIPPI-HURRÁÁÁÁÁ!!!!!!
Szóval akkor tényleg átmentem a teszten...
Csilla holnap elintézi az utazásom, és mindent amit kell (én igazából nem tudom, mit kell, de benne bízok ;) ), és ha minden igaz, hétfőn IRÁNY HOLLANDIA!!!

A további fejleményekről majd később...
Ja, igen. A cigaretta. Szóval.... majd holnap? Mindig van egy holnap :D
Arról is beszámolok majd később, ha lesz már miről....


2010. június 1., kedd

A második...

Ez majd változni fog...mármint a cím...
Szóval...Azóta nem gyújtottam rá....Jupíííí...Szerintem haladok.... :)
Olyan szép volt ez a nap egyébként. És ott az a rohadt VOLT.
Miért kell a férfiaknak mindig mindent elszúrniuk? MIÉRT?!?!?!

Az első...

Ez a blog valójában egy internetes napló...vagy nem? Na, ennyire értek hozzá... Szóval szerintem az, ezért így kezdeném:
Kedves Naplóm!
14 éves voltam, amikor legutoljára naplót írtam, azóta 9 év telt el...talán tapasztaltabb lettem, talán nem...
A blogolásom elkezdésének az oka az, hogy úgy néz ki, au-pair lesz belőlem, és elkerülök szeretett kis hazámból. Hollandiába.
Ennek egy részről nagyon örülök, hisz közel lehetek a szerelmemhez... és egy egészen új világot ismerhetek meg, más részről... BE VAGYOK SZARVA :S
Szerintem az okokat nem kell leírnom, hiszen bárki, aki kacérkodik a gondolattal, hogy elinduljon világot látni, már érezte azt, amit most én.
Valahogy mégis nagyobb bennem a kíváncsiság, minthogy ezek az okok visszatartsanak...
Szóval még itthon vagyok, és álmodozok, tervezgetek, ezen kívül pedig a cigarettáról való leszokást egyáltalán nem elősegítve, a napi cigarettáim számát 5-ről 15-re emeltem...
Na de ez meg fog változni! Érzem! Mert akarom! Egészen pontosan HOLNAP! És mivel sosem fogadok meg Újévkor semmit, legyen ez az én 23 évemre visszamenő Újévi fogadalmam!
Pár napon belül beszámolok az eredményéről...